Infernal Princess VI. fejezet - Késői látogatás

Aznap sokat barangoltam egyedül. Gondoltam, ha már itt fogok élni, illene tudnom, hol mi van. Karion nem tartózkodott itthon. Erhard pedig szinte ki se mozdult a szobájából.

Este egyedül feküdtem az ágyon, szerencsére lett társaságom. Egy szobalány:
– Jó estét! Megzavartalak?
– Jó estét! Egyáltalán nem. Örülök a társaságnak – lelkesedtem. Végre valaki, akivel kicsit beszélgethetek.
– Ennek örülök. Másrészt meg se lepődök. Az urak nagyon elfoglaltak. A herceg többet foglalkozhatna veled – osztotta meg velem a véleményét, majd észbe kapott:
– Bocsánat, hogy ilyen merész kijelentéseim vannak.
– Nem gond. Az esküvő után bőven lesz időnk együtt lenni.
– Az igaz. Sok boldogságot kívánok nektek előre is.
– Köszönöm.

A szobalány magamra hagyott. Betakaróztam, s leoltottam a villanyt. Már aludtam, amikor a szoba ajtaja kinyílt. Annak nyikorgása ébresztett fel, de jelét lusta voltam adni, hogy ébren vagyok. Ketten jöttek be rajta. Egy férfi és egy nő:
– Itt alszik. Mi legyen vele?
– Majd én gondoskodom róla, köszönöm.
A férfi hangját, mintha már hallottam volna korábban. Lehet, rosszul emlékszem. Mindenesetre továbbra is úgy tettem, mint aki alszik. A szobalánynak feltételezett nő távozott. A férfi még elidőzött a szobában egy kicsit. Nagyon ijesztő volt.

Reggel meg szerettem volna osztani valakivel a fura élményemet, de Karion még mindig nem jött haza. Erhardot pedig nem találtam. Reggel elmentem a szobájához, bátorságom azonban nem volt bekopogni hozzá. Nagymama elküldte a holmijaimat. Még fürdő ruhákat is. Szinte a fél napomat úszással és napozással töltöttem. Nagyon szép nyári nap volt. Bolond, aki nem él a lehetősséggel, s nem mártózik meg a medencében.

 

Vacsora után, pedig felhívtam a nagymamámat.
– Gratulálok, Lizbeth! Mondd csak, az a fiú nem túl fiatal hozzád? Idősebb férfi nem akadhatott volna a horogra?
Hangjában ott volt az aggodalom. Én játszottam tovább a szerepem:
– Szia, mama! Karion és én nagyon jól megvagyunk. Ne aggódj. A korkülönbség szerintem lényegtelen. Az a fontos, hogy boldogok legyünk.
Mirella mama hangja, a vonal másik végén, már nyugodtabb volt:
– Jól van gyermekem. Néha azért fel foglak hívni. Élvezd addig is a nyarat.
Elbúcsúztunk egymástól, s letettem a kagylót.

Vettem egy mély levegőt, s már csak azon elmélkedtem, hogyan tovább. Az egyik szobalány azt mondta, Karion holnap haza jön. Erhard pedig még mindig nem mozdult ki a szobájából. Kezdtem aggódni érte. Láttam rajta, mennyire megtört. Lehet, nem kellett volna rákérdeznem a felesége halálára. Bűntudatom lett miatta.

Egy nagy mély levegő vétele után, bekopogtam hozzá:
– Erhard, odabent vagy?
Percekig semmit, majd lépteket hallottam. Erhard nyitott nekem ajtót:
– Szia Lizbeth, miben segíthetek?
– Ne haragudj rám, ha felkavartalak érzelmileg. Két napja nem láttalak, aggódom érted.
Erhard sápadt volt, még a mosoly az arcán se segített rajta, hogy jobb színben lássam:
– Aggódsz értem? Kedves tőled. Sokat fáj a fejem, és ilyenkor az alvás a sötét szobában jót tesz.

Meglepő volt, amit mondott nekem. Nem értettem, mi a jó ebben. Eddig olyan energikusnak láttam. A mosolyát pedig még egy mosogató szivaccsal se lehetett volna lemosni az arcáról.
– Most nincs olyan meleg, és a medence vize is kellemes. Lehet, a friss levegő jót tenne.
Erhard megsimogatta a hajam, s később pedig az arcomat is:
– Köszönöm a törődést. Még egy kicsit visszadőlök az ágyba. Megértem, ha unatkozol. Később találkozunk.
Lassan becsukta az ajtót az orrom előtt.

Nem tehettem mást, magamnak kell elszórakoztatnom magam. A másik, hogy fogalmam sincs, hogyan kezeljem azt a gyanús dolgot. Azon az estén nagyon féltem. Valakinek el kell mondanom. Amint megálltam a szobám ajtaja előtt, valamit hallottam odabent. Egy férfi és egy nő beszélgetett a szobámban. Igen, ugyanazokat a hangokat hallottam, amiket azon az estén:
– Hol van az a lány?
– Valahol itt a kastélyban. Ne aggódjon, egyedül van. Mindkét herceg elfoglalt. Sokáig észre se fogják venni.
Csak álltam az ajtó előtt, merengve. Mit nem fognak észre venni? Bár tudnám, mit csinál odabent az a kettő.

Gyorsan elosontam onnét, nem akartam szemet szúrni nekik, ha kijönnek. Hirtelen fel se tűnt, a nagy igyekezetben melyik szobába bújtam el. Csak a virágok illata hívta fel rá a figyelmem:
– Ennél jobb szobát nem is választhattam volna. Olyan nyomasztó itt a levegő.
A nő és a férfi lépteit hallottam, amint kijönnek, és elsétálnak e szoba előtt. Nem mertem kijönni. Mi van, ha engem keresnek?

Egy kicsit még időztem a szobában. Ami számomra érdekes, és felfoghatatlan, hogy nem láttam egy képet sem Karion anyukájáról. Sem pedig festményt.

Visszamerészkedtem a szobámba. Már épp be akartam bújni az ágyamba, amikor éreztem, valaki áll mögöttem. Végül elsötétedett minden. Legutóbb Danielnél tapasztaltam ilyet. Azt hittem, az volt az volt az utolsó, amikor ilyesmi megtörténhet velem. Tévedtem.